Mostanában felfigyeltem, hogy itt többen mindenféle ételreceptekkel zaklatták az olvasókat. Bevallom, nekem is van két kevésbé ismert "hobbim": az egyik az ételek, a másik a női divat. Egyiket sem szoktam széles körben terjeszteni magamról, mert előfordult már, hogy buzinak lettem minősítve fentiek miatt. Gyorsan hozzáteszem tehát a félreértések elkerülése végett: 101 %-ban heteroszexuális vagyok!

Mivel mostanában komoly dolgokkal foglalkozom szabadidőmben, így pihenésképpen megosztanék néhány hasznos (egyes elvetemültek szerint: haszontalan) dolgot fentiekkel kapcsolatban.

Elolvasom »

Február 27-én, a Szombat kimenetelével veszi kezdetét Purim ünnepe.

Elolvasom »

Nem érzek haragot, nincs bennem gyűlölet

A II. Világháború a tények kategóriájába tartozik csakúgy, mint a náci Németország egyik fő célkitűzése - a zsidó faj kiirtása. A Holocaust nyílt tagadói és magukat a témában revizionistáknak nevezők között a magam részéről nem látok különbséget, legfeljebb a megközelítésben. Előbbiekre feleslegesnek tartom a szót vesztegetni, más azonban a helyzet, amikor valakik a megtörtént eseményeket kisebbíteni, kozmetikázni akarják. Ők azok, akik kétségbe vonják az áldozatok számának valódiságát, a gázkamrák létezését, azok kapacitását stb.

Jelen írásommal arra kívánok rámutatni, miben áll a revizionisták tévedése, ehhez viszont elengedhetetlenül szükséges néhány dolog tisztázása.

Kezdem azzal a kérdéssel, hogy ki a zsidó?

Törvényeink (halacha) értelmében zsidónak tekintjük azt, aki zsdió ANYÁTÓL született, függetlenül az apa vallásától. Minden országban, ahol kötelező az újszülöttek polgári anyakönyvezése, a zsidónak született gyerek - amennyiben szülei ezt fontosnak tartják - bejegyzésre kerül az adott hitközség anyakönyvébe is. (A zsidó anyakönyvnek a későbbiekben még szerepe lesz.) A nürnbergi törvények értelmében zsidónak minősül mindenki, akinek legalább egy nagyszülője zsidó származású, még akkor is, ha ő maga már keresztényként látta meg a napvilágot. Továbbá ugyanezen törvény alapján, a más vallásra áttért személy is zsidóként kezelendő.

Holocaust

A szó görög eredetű, jelentése égőáldozat.( A Soah kifejezés német-jiddis, jelentése ugyanaz.)

Napjainkban egyre többször hangzik el olyan észrevétel, hogy a Holocaustot kizárólag magunknak vindikáljuk, ugyanakkor sokan párhuzamot vonnak más népek sérelmére elkövetett tömeggyilkossággal, amit szintén Holocaustként aposztrofálnak. Számomra a kifejezés furcsa, de elfogadom, hiszen mára már a közbeszéden kívül a tudomány, a kutatás nyelve is magáévá tette. A tömeggyilkosságok és (nevezzük így) zsidó Holocaust között a lényegi eltérés abban áll, hogy az emberiség története során egyetlen etnikum, vallás esetében sem fogalmazódott meg annak iparszerűen végrehajtandó teljes megsemmisítése. Az u.n. végső megoldás - amit a résztvevők 1942. január 2O-án tartott Wannsee-i találkozón jegyzőkönyvben rögzítettek - egyedül és kizárólag a zsidókra vonatkozott.

A deportálások fő állomásai

• 1. Gyűjtő (indító) állomások
• 2. Munka ill. gyűjtőtáborok (KZ-lágerek)
• 3. Megsemmisítő táborok

Az 1. és 2. ponthoz összesen 39 nagyobb, kiemelést érdemlő állomáshely tartozott. Ezeken a helyeken a funkciók erősen összemosódtak, mert egyes munkatáborokban pl. börtön is üzemelt, ugyanakkor nem egy KZ-láger az indítóállomás szerepét is betöltötte, illetve valamelyik megsemmisítő tábor altábora volt, ahol az elsődleges szelekciót követően a munkára koruknál, vagy egészségi állapotuknál fogva alkalmatlanok csak a továbbszállításig tartózkodtak.

A megsemmisítő táborok már nevükben is jelzik a végső célt. Ilyenből 1O működött: 7 Lengyelország területén, egy-egy pedig Belorussziában, Horváthországban és Ukrjnában. A táborok közül a leghírhedtebb Auschwitz-Birkenau.

Amikor az áldozatokra emlékezünk, 6.OOO.OOO európai zsidó emlékének adózunk.

A már említett Wannsee-i találkozó jegyzőkönyve 11.OOO.OOO európai zsidót említ, akiknek a "végső megoldás"-t szánták osztályrészül. A jegyzőkönyv részletesen kitér arra is, hogy kik tartoznak ebbe a kategóriába, és mivel már említettem, hogy a halachikus besorolás nem azonos a nürnbergi minősítéssel, ebbe a 11 millióba beletartoznak azok is, akik nem voltak, törvényeink szerint nem is lehettek bejegyezve a zsidó anyakönyvekbe. Ez azért fontos,  mert a háború után azoknak, akik a veszteságelet számba vették, a megmaradt anyakönyvek szolgáltatták az első fogódzkodót, ami kiegészült a németek által pontosan vezetett nyilvántartások adataival. A németek által készített kimutatások és a zsidó anyakönyvek közötti számbeli eltérés abból adódik, hogy olyan személyek is a megsemmisítő tevékenység áldozatai lettek, akik nem voltak anyakönyvezve (lásd fentebb, a ki a zsidó? résznél).

A jelenleg általam ismert adatok szerint a megsemmisítő táborokban mintegy 4.3OO.OOO zsidó elpusztítása történt meg a Soah idején, a KZ-lágerekben uralkodó viszonyok pedig 552.OOO emberéletet követeltek. A számok nem tartalmazzák sem a magyarországi munkaszolgálat áldozatait, sem a Dunába lőttek (ország, folyó behelyettesíthető) számát, sem az Európa szerte felállított gettók veszteségeit, de nem tartalmazzák a "halálmenetek" során elpusztultakat sem.

Mivel úgy gondolom, adott esetben mitsem számít, hogy az áldozatok száma hány millióra tehető, talán tovább is léphetünk. (A számokról még lesz szó később.)

Voltak-e gázkamrák?

A válasz egyértelmű, IGEN!

Némi előzetes, csak a rend kedvéért. A náci Németországban az u.n. Euthanázia Program keretében már az 193O-as évektől alkalmazták a gázt - szénmonoxidot -a  testi-szellemi sérültek, valamint a nem kívánatos politikai személyek likvidálására. A háborús üzemanyag árak, illetve üzemanyag hiány miatt, valamint a módszer "lassúsága", az ipari méretű emberirtást nem tette lehetővé, így az alapötlet továbbfejlesztésre került.

Az alábbi fotó a majdaneki gázkamrát ábrázolja, ahol a tábor felszabadítása után mintegy 53O Zyklon-B-t tartalmazó dobozt és több szénmonoxid ballont találtak.

A gázkamrákban történt tömeges elgázosításról nem csak a túlélők tettek vallomást, de a háborús bűnösként bíróság elé állított SS tisztek is. A majdaneki kamra napi kapacitása 3OO-35O személy megsemmisítését tette lehetővé.

A Holocaust-revizionisták állítása, miszerint bizonyítható, hogy a megsemmisítő táborok nem igényeltek több Zyklon-B-t, mint a munkatáborok (ezzel magyarázzák, hogy azt elsősorban ruhafertőtlenítésre, féregtelenítésre alkalmazták) egy fontos szempontot kihagynak a számításból, ez pedig a mérgező gáz hatásában mutatkozó különbség hidegvérű rovarok és emberek között. Ha ehhez a különbséghez hozzávesszük A Zyklon-B azon tulajdonságát, hogy zárt térben, a fülledt, meleg levegő hatására a ciánpreparátum (préselt papírkockákra felitatott, nyomás alatt dobozolt) gáz a doboz felnyitását követően pillanatok alatt betölti a légteret, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a tetvek elpusztításánál lényegesen kevesebb hatóanyag elegendőnek mutatkozott emberek esetében. Továb megyek. Míg a tetvek - mert ez a tulajdonságuk - a ruhaneműk varrásainál megbújva, az anyag többrétegű takarásában gyakorlatilag "védettséget " élveznek, addig a meztlenül, tömegével gázkamrába irányítot embereknek a felszálló gázok ellen semmiféle védettségük nincs. Megjegyzem, hogy a deportáltak ruháinak fertőtlenítésére gőzt alkalmazak.

Gázkamra felülnézetben. Nyilak jelzik a gáz bejuttatását szolgáló nyitható-csukható részeket

Üres Zyklon-B dobozok - Auschwitz Múzeum

Nordhausen KZ-láger 1945. április 12-én. Az elhunytak száma 2O.OOO, a halál oka éhezés és a gestapo általi testi-lelki megpróbáltatások

Buchenwald, 1945. április 24.

Azt hiszem, a lényegi kérdések közül már csak a Holocaust kutathatósága van hárta. Nem állja meg helyét az az állítás, miszerint az anyag hozzáférhetetlen, kutathatósága korlátozott.

Sokak szemében a jeruzsálemi Yad Vashem Központ egy múzeum, mely emléket állít a mártíroknak. Ennél azonban sokkal több. A múzeum fenntartása, a Holocaust bemutatása, az emlékezet életben tartása mellett a Központ a mai napig kiterjedt kutatásokat végez, hogy azok a dokumentumok, melyek irattárba kerülnek, minden szempontból megalapozottak legyenek. Nincs olyan, hogy egy anyag "elfekszik", ha újabb kérdések, akár bejelentés formájában, felmerülnek, az anyag ismételt feldolgozásra, ha szükséges korrigálásra kerül. A Yad Vashem könyvtára, dokumentációs részlege minden kutató előtt nyitva áll, internetes holnapjuk pedig több nyelven hozzáférhető minden érdeklődő számára. Kimagasló szerepet töltenek be a minden korosztály részére kidolgozott tananyagok publikálásában, a pedagógusok továbbképzésében. Különféle előadások keretében számolnak be újabb és újab kutatási eredményeikről... és a sort még folytathatnám. Ugyan így, szabadon kutatható Németországban a fennmaradt igencsak nagy mennyiségű dokumentum.

Egy rövid gondolat erejéig itt térek vissza a számokhoz azért, mert mondandóm szorosan kapcsolódik a Yad Vashem dolgozók lelkiismeretes munkájához. Mint említettem, elfekvő akták nincsenek, ha a szükség úgy kívánja, bármikor ismételt feldolgozásra kerülnek. Ebből adódik, hogy egy tavalyi rádióinterjú kapcsán a következő hangzott el: A mai napig közel 5 millió személy adatát sikerült - remélhetőleg véglegesen - tisztázni, de olyan adathalmaz vár még feldolgozásra, hogy nem elképzelhetetlen a 6 milliós szám megdöntése sem.

Azt már csak magánvéleményként teszem hozzá, hogy függetlenül attól, beválik-e a nyilatkozó sejtése, vagy a konkrét szám megáll a jelenlegi szinen, továbbra is 6 millió égőáldozat emlékét fogjuk őrizni, mert a számok mellet sokkal fontosabb, hogy az emberiség legnagobb szégyene ne merüljön feledésbe és ne ismétlődhessen meg!

A mai napig folyik a Világ Igazai-nak - nem zsidó származású, a Holocaust idején zsidókat mentő embereknek - a felkutatása és megbecsülése. Így kaphatott az eddigi több, mint 7OO fő mellé 2OO9-ben újabb 13 magyar is Yad Vashem oklevelet és ültetett örökzöldet a Központ kertjében, a "Világ Igazai" fasorban. Minden fa mellé kis tábla kerül, melyen az ültető neve szerepel, alatta egy idézettel:

Aki egy lelket is megment, az olyan, mintha az egész világot mentette volna meg!

"Világ Igazai" fasor Jeruzsálem, Yad Vashem

Nem érzek haragot, nincs bennem gyűlölet és nem kívánom a bosszút. Emlékezni akarok, mert felejteni nem szabad és elvárom, hogy ezt az emlékezést ne gyalázza senki!!!

( A mellékelt képek a Wikipediából származnak.)

A Gergely naptár szerint, az idén január 3O.

Elolvasom »

SOS!

Kedves Bloggerinák és Bloggerek!

Tőletek kérek segítséget, mert sajnos Szerkinek írt email-emre 1O napja nem kaptam választ a felvetett problémákra. Van, amit hosszas kísérletezés után sikerült megoldanom, van, amit nem (fordított P jel nálam nem működik). De ennél sokkal égetőbb az alábbi:

Kképeket töltöttem fel a NOLBLOG tárhelyére, hogy onnan adott alkalommal beillesszem azokat bejegyzésembe. Az első kiválasztott kép szépen meg is jelenik, aztán folytatom a szöveget és jönne a következő.

"Képbeszúrás" - klikk és akkor előjön a "Képizélő" - s ez izél ki velem már fél napja, mert a monitor alsó harmadában jelenik meg. Ahogy klikk a "válogat"-ra, kinyit, de ezzel egy időben lecsúszik a képernyőről úgy, hogy csak a felső pereme látszik! Így nem tudom működésbe hozni az "OK" gombot, de a képizélőt sem tudom visszahozni a monitorra!

Kalimpa után szabadon: Most akkor mi van???

Nehéz helyzetben vagyok, mikor ennek az írásnak nekikezdek. Viaskodik bennem a szülő és az állampolgár. Kérdések kérdések hátán és választ, igazán jó választ nem találok. Nem vagyok ezzel egyedül és úgy gondolom mindenki, akinek akár hivatalból foglalkoznia kell az üggyel, akár mint magánember véleményt nyilvánít, nagy a felelőssége. Meg merem kockáztani, hogy ebben az esetben a felelősség súlyát talán egyedül az újságíró társadalom, és általában a tömegtájékoztatásban résztvevők nem mérték fel, vagy ha igen, akkor olyan sajnálatraméltó emberek, akiknek nem szeretnék a helyében lenni, amikor reggel a tükörbe néznek.

Előre bocsátom, hogy írásomból nem hiányzik az egyéni érzelem, ugyanakkor igyekszem a Hamasszal csak annyiban foglalkozni, amennyiben azt az érthetőség feltétlen megköveteli. Amire rá szeretnék világítani, az a már szinte unalomig ismételt megállapítás, hogy az információt utcára vivő, a széles tömegek tájékoztatásában és ezzel együtt saját anyagi jólétének fokozásában érdekelt médiák felelőssége óriási és az internet világában egyre csak nő.

Nagyon röviden, csak emlékeztetőül: Az izraeli-francia állampolgárságú Gilád Shalit 2OO5. júliusában vonult be az izraeli hadseregbe letölteni 3 éves sorkatonai szolgálatát.

Aligkevesebb, mint egy év múlva - 2OO6. június 25-én - a gázai határátkelőnél teljesített őrszolgálata közben egy Hamasz kommandó elrabolta és izraeli területről Gázába(?) szállította.

Mára úgy néz ki, hogy a három és fél éve fogságban lévő katona szabadulása várat magára. Izrael arra az álláspontra jutott, hogy a palesztinok vagy elfogadják, hogy nem engedjük szabadon a terrorizmus egyértelmű szimbólumait, vagy nincs üzlet. (Az üzlet kifejezés valahogy a marhavásárok hangulatát idézi számomra, és semmiképpen sem tartom alkalmasnak emberekkel kapcsolatban.)

Sok idő telt el a fogságba esés és a végső(?) szó kimondása között, amit csak nagy vonalakban érintenék. Amit egyértelműen le lehet szögezni - és ebben az oszág közvéleménye teljesen egységes - a szülőknek igaza van abban, hogy gyereküket minden körülmények között viszont akarják látni!  Hangsúlyozom, hogy ezt a szülők jogosan követelik. Ami viszont semmiképpen nem lett volna megengedhető, az a különböző politikai nézeteket valló pártok, csoportosulások más bőrére történő politikai pecsenyesütögetése, valamint a tömegtájékoztatási eszközök munkatársainak propagandahadjárata a mindenáron való fogolycsere érdekében. Véleményem szerint adott esetben egyedül és kizárólag G.S. a fogoly, a palesztin oldalról minden egyes személy bíróság által egy, vagy több életellenes bűncselekmény miatt börtönbüntetését töltő elítélt.

Az eltelt évek alat megszámlálhatatlanul sok, szinte követhetetlen összetételű tüntetés zajlott szerte a világon, amelyek több szempontból is károsnak bizonyultak.

Károsnak bizonyult azért is, mert amíg az emberrablást követő napon a palesztinok Shalitért cserébe csak a "kis elítélt"-jeiket, vagyis a 18 év alatti rabosított fiatalokat követelték, az orzágos, majd nemzetközi méretűvé duzzadt tüntetések, űlősztrájkok hatására - ahogy az idő haladt - egyre több és több elítélt szabadon bocsátására tartottak igényt.

Miközben tárgyalás tárgyalást ért, amibe természetesen bevetette magát Sárközy és Obama is, azt a minimális kedvezményt sem tudták elérni, ami minden elítéltnek is kijár, hogy legalább a Nemzetközi Vöröskereszt képviselői meggyőződhessenek arról, hogy Shalit egyáltalán életben van-e?  Mert, ha őszinték akarunk lenni, valamennyiünkben felmerült a gondolat, hogy úgy járhatunk, mint Regev és Goldwasser esetében, akiknek holttestéért többek között kiadtuk a híres-hírhedt Szamir Kuntart.

Mint említettem, az amnesztiában részesítendők száma egyre nőtt, mígnem elérte a másfél ezret, ami mára lecsökkent közel 9OO-ra. Ez a számháborúsdi a közvélemény élénk odafigyelése közben zajlott, nem múlt el nap, hogy az írott sajtó és azok internetes oldala ne számolt volna be a helyzet állásáról, volt hogy több cikkben is. A hozzászólásokból az derült ki, hogy a közvélemény - az eddigi izraeli gyakorlatot követve, miszerint soha halottat, sebesültet ellenséges területen nem hagytunk - megoszlott, egyre több olyan hangot lehetett hallanai, hogy az ár, amit fizetnünk kell, aránytalanul magas. Természetesen mindenki a saját vérmérséklete, vagy érintettsége alapján ítélte meg a helyzetet, volt, aki egyértelműen azt az álláspontot képviselte, hogy Gilád szabadonbocsátása érdekében semmi ár nem drága, de egyre nagyobb számban szólaltak meg azok is, akik úgy vélték, hogy amennyiben engedünk a Hamasz követelésének, csak újabb tápot adunk a terrornak. Ez a nézet nem is állt túl messze a Hamasz elképzelésétől, melynek képviselői szájából többször is elhangzott az a kijelentés, hogy nincs azzal semmi baj, ha a katona szabadul, majd fogságba ejtenek másikat.

Ide kívánkozik, bár szorosan nem tartozik a Shalit ügyhöz, de azzal mégis összefügg, hogy az eltelt időszakban nem egy alkalommal fordult elő, hogy egy bázisáról távozott katona nem érkezett meg a szokott időben a szülői házba. Pár óra alatt tisztázódott hollétük, de ez a pár óra elég volt arra, hogy a telefonvonalak, mobilok "égjenek", SMS üzenetek, felhívások, kérések hangzottak el - a szülők lelkiállapotát mindenki képzelje hozzá. Érzékeny reagálásunkat kihasználva a Hamasz bejelentette, hogy újabb katona került a kezük közé. Ennek a hírnek a kivizsgálása majdnem egy teljes napot vett igénybe, hiszen a hadsereg minden egyes egységénél meg kellett számolni a katonákat. Ez így leírva egyszerű, de gondoljunk bele, hiába tudott X-ről, otthon van eltávozáson, arról meg is kell győződni. A szabályzat viszont nem írja elő, hogy szabadságát a négy fal között köteles eltölteni, tehát addig kell utána kutatni, amíg meg nem lesz. És mindezt ismételni X-szer, amíg a lista nem száz, de ezer százalékig nem stimmel.

Az, hogy a fölöslegesen túldimenzionált híradások mennyire nem könnyítették a tárgyalások menetét abból is látszik, hogy érdemi előrelépésről csak a német összekötő színrelépésétől beszélhetünk, aki mellesleg a német titkosszolgálat munkatársa és közreműködésének feltétele a teljes diszkréció volt. Ez annyit jelent, hogy sem nevét, sem fényképét a tömegtájékoztatás nem közölhette. Nem mellesleg az ő révén kapta Izrael az első megbízható életjelt Gilád Shalitról, egy pár perces videó formájában. http://www.youtube.com/watch?v=rUR5HIHkYUs

Izrel úgy döntött, - és ez egyáltalán nem volt egy könnyű döntés - hogy a Shalitért cserébe szabadon engedett elítéltek közül többen nem térhetnek vissza a nyugati partvidékre, nekik vagy Gázába kell távozniuk, vagy más külföldi országba. Ezen kívül a ma is számottevő és egyre növekvő befolyással rendelkező Barguti, aki ötszörös gyilkosságért tölti büntetését, valamint még 3 másik személy nem szabadulhat.

 Ekkor a palesztin hatóság helyettes vezetője egy holland újságnak a következőket nyilatkozta: Íme, ezek az Izrael politikáját meghatározó, felelős személyek - minden alkalommal, ahogy közelebb kerülünk a megegyezéshez, ők visszatáncolnak. Megüzentük, (Izraelnek) hogy elítélt hőseinket szabadnak akarajuk tudni! Ezzel nagyjából egy időben az elítéltek is üzenetet küldtek a Hamasznak, minszerint: készek vagyunk hosszú hónapokat börtönben tölteni, de ne engedjünk.

A felelősséggel kezdtem, azal is fejezem be. Meggyőződésem, hogy amennyiben a Shalit "ügyet" nem övezi nemzetközi és hazai "életmentő" propaganda, ami semmi másra nem volt jó, minthogy a palesztin félben még az eddigieknél is jobban tudatosuljon a zsidók életmentésre irányuló "gyengesége". Sajnálatos ami történt, sőt, több, mint sajnálatos, a szülők érzései szóval le nem írhatók, mégis azt kell mondanom, hogy a társadalom nem engedheti meg azt a luxust, hogy tudottan gyilkos személyek szabadon tevékenykedjenek izraeli területen.

Ami az elítéltek szabadlábra helyezését illeti, még az is felmerült bennem, hogy a Rabin gyilkos, és ezért jogosan életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt, Yigal Amir egy palesztinokat érintő amnesztia hallatán mikor fog fellépni saját szabadulása érdekében?

Az elmúlt év utolsó napján mintegy 15O-2OO fő (ebben a számban már a tudósítók, fotósok - és véleményem szerint a rendőrség emberei is benne foglaltatnak) szimpátia-tüntetésen vett részt a gázai határátkelőnél. A megmozduláson nagyjából azonos számban képviseltették magukat izraeli arabok, zsidók és Izraelben dolgozó vendégmunkások, valamint a határainkon túlról érkezett jogvédők.

Az új év első hétvégéjére Amerikából és Kanadából Gázába érkeztek a Naturé Charta (ők azok a magyar származású zsidók, akik nem fogadják el Izrael létét) képviselői, hogy a gázai lakosság körében üljék meg (?) a Szombatot.

Ezeket a híreket hallva jutott eszembe, hogy az elmúlt év alatt született bejegyzéseimhez érkezett hozzászólások egy része - teljesen függetlenül az aktuális post témájától - következetesen elmarasztalta Izraelt a Gázában kialakult helyzetért, a gázai "gettó" létrehozásáért, valamint a tavalyi évben végrehajtott terrorellenes akcióért.

Mindjárt az elején leszögezem, hogy a gázai terület nem volt mindig zárt övezetté nyilvánítva, onnan naponta munkások tízezrei jöttek át izraeli területre munkát végezni. Különböző helyeken dolgoztak - döntő többségük az építőiparban - izraeli arab, vagy zsidó építési vállalkozók alkalmazottaiként. Hogy ezen kívül még milyen területeken voltak foglalkoztatva, nincs olyan információm, amit nyugodt lelkiismerettel közkinccsé tehetnék, az építőipar az a terület, ahol mélyreható ismereteket szereztem az elmúlt évek során.

Szóval, hogy rövid legyek, ezeknek a munkavállalóknak az alkalmazása többféle formában legalizálódott. Nem kis számban voltak azok, akik valamely munkaadónál havi bérben részesültek, ami egyben azt is jelentette, hogy egészség -és társadalombiztosítási hozzájárulást fizettek közösen a munkaadóval. Voltak, szintén szép számban, akik heti fizetésben részesültek, ők alkották azt a réteget, akiket egy-egy célfeladat elvégzésére szerődtettek. Nem elhanyagolható azon emberek száma, akik a napi megélhetés reményében, mindenféle szakmai képzettség nélkül álltak sorba munkáért. Ők azok, akik az építkezéseken igen széles skálán mozgó segédmunkát látták el, és egyben ők azok, akik igyekeztek úgy végezni feladatukat, hogy a munkaadó a nap végén úgy köszönjön el tőlük - a holnapi viszontlátásra!

Fenti példákat lehetne folytatni az egészségügyi intézményekben foglalkoztatottakkal csakúgy, mint a szállítóiparban tevékenykedők, vagy egyéb szolgáltatást nyújtó munkavállalók ismertetésével, de mint említettem, ezzel kapcsolatban személyes tapasztalataim elenyészőek.

A napszámba szegődött munkás családjának megélhetése a napi keresetből biztosított volt, enni, lakni, ruházkodni tudtak. A célfeladatra szerződött munkás ezen felül már a tágabb értelemben vett családot is tudta támogatni, aki pedig havi bérért szerződött, az semmivel sem élt rosszabb színvonalon, mint egy átlag zsidó munkás. Hogy a félreértések elkerülhetők legyenek, el kell mondanom, hogy zsidó állampolgár esetében ugyanezek a lépcsőfokok léteznek, és minden napot meg kell köszönni, amit munkában tölthetünk!

Ha a Hamasz erősödése és hatalomra kerülése felől vizsgáljuk a kérdést, ki lehet jelenteni, hogy nemhogy elősegítették volna a gázai lakosság munkavállalását, ezzel életminőségük emelését, de különböző cselekedeteikkel kifejezetten gátolták azt, ami végül is a határzárban csúcsosodott ki. Mindezt úgy érték el, hogy elsősorban is megfigyelés alatt tartották az Izraelbe átjáró munkásokat, akiknek egy jó része igyekezett - ameddig lehetett - eltitkolni, hogy hol dolgozik. Különféle pressziók gyakorlásával kényszerítették őket, hogy a munkával szerzett javak egy részét - és egyre nagyobb részét - leadják a "közösbe", ennek fejében munkavállalásukat nem korlátozták. Ahogy hatalmuk erősödött, egyre inkább arra törekedtek, hogy a havibéres és célfeladatra szerződött munkásokkal a saját embereiket juttassák át segédmunkáskét izraeli területekre, aminek az lett a vége, hogy Izrael kénytelen volt észrevenni az összefüggést a "munkavállalók" hovatartozása és az izraeli területen elkövetett gyilkosságok, robbantásos merényletek felszaporodása között.

2OO2-ben, amikor az átjárás gyakorlatilag szabad volt, 59 robbantásos merényletben összesen 451 izraeli állampolgár vesztette életét (kisebb arányban polgári személy, nagyobbrészt katonák és őrző-védő feladatot ellátó személyek).

2OO3-ban az ellenőrzés szigorodott, ekkor a merényletek száma 26-ra csökkent, aminek kimenetele 2O8 halálos áldozat.

2OO4-2OO6. között az elkövetési arány fokozatosan csökkent, a merényletek száma 12-ről 1-re, a haláleseteké pedig 117-ről 3O-ra mérséklődött.

Eddig a határátkelőn legálisan belépő, illetve az illegálisan beszivárgó öngyilkos merénylők által élet ellen elkövetett akciókról beszéltem, ugyanakkor nem említettem a gázai területről Izraelre kilőtt különféle rakéták okozta veszteséget, ami úgy emberéletben, mint épületekben követelt áldozatot, nem beszélve azok psychikai hatásáról. Ezzel a témával a továbbiakban sem akarok foglalkozni, azon egyszerű oknál fogva, hogy számomra teljesen mellékes körülmény, hogy egy rakéta a legújabb technológia szerint készül-e, vagy pedig valamely sufniban állítják elő. A dolog lényege, hogy amennyiben célba ér, ott pusztít!

A 2OO9. elején végrehajtott "öntött ólom" nevű terroristaellenes akció, valamint a biztonsági kerítés építése eredményeként elmondható, hogy ebben az évben a rakétatámadások ritkultak, bár korántsem szűntek meg, viszont robbantásos merényletben egyetlen izraeli állampolgár sem vesztette életét. Mivel a kerítés építése az államkasszára igencsak nagy terhet ró, ezért nem összefüggő, ami azt eredményezi, hogy a kényszerű réseken a mai napig sem lehetett megszüntetni a terroristák átjutását. Annak ellenére sem, hogy a biztonsági szolgálat emberei egy-egy éjszaka 1-15 személyt is feltartóztatnak.

Az elkövetett merényletek számának csökkenése egyértelműen összefüggésbe hozható Gáza lezárásával, illetve az "öntött ólom" akcióval. Ennek bizonyítéka, hogy 2OO9-ben az Izraelre kilőtt rakéták száma 566 volt, míg a megelőző évben 2.O48. A biztonsági őrjárat éberségének köszönhetően Júda és Somron térségében, valamint Jeruzsálemben elkövetett terrorcselekmények száma a 2OO8-as 893 esettel szemben 2OO9-ben 633 volt. Ugyanakkor az is megállapítható, hogy a kézifegyverrel elkövetett gyilkosságok és az autóbombák száma is csökkenő tendenciát mutat. A 2OO8-ban feltárt 127 esettel szemben 2OO9-ben 13 alkalommal fordult elő, ami hozzávetőlegesen 9O%-os csökkenés!

Fenti összesítéshez szorosan hozzátartozik, hogy az elmúlt évben Izrael eddig soha nem tapasztalt módon, folyamatosan csökkentette és csökkenti a nyugati partvidéken lévő ellenőrző pontok számát, biztosítva ezzel az ott élő arabok gyakorlatilag szabad közlekedését, munkavállalását. Az  eredmény már ma is kézzel fogható, fellendültek az arab építkezések, megjelentek a külföldi beruházók, akik egymás után nyitják szolgáltató egységeiket, amiket fizetőképtelen közegben valószínűleg nem tennének. Ezen a területen a lakosság életszínvonala látványosan emelkedik, ami remélhetőleg a fejekben is meghozza a várt változást.

Összegzésül csak annyit, hogy Gáza a mára kialakult helyzetét kizárólag önmagának, politikai vezetőinek köszönheti, ugyanakkor véleményem szerint, amíg Gázát a Hamasz uralja, Izrael vezetői nem tehetnek mást - amennyiben saját állampolgáraik érdekeit és nem a világ közvéleményét tartják elsődleges szempontnak - mint amit tettek, és mindaddig nem biztosítanak átjárást az ott élőknek, amíg a Hamasz hatalmon van. Meggyőződésem,hogy attól a ponttól kezdve, hogy elhagytuk Gázát, semmiféle felelősség az ott élők foglalkoztatásáért nem terhelhet minket.

Végezetül pedig felhívnám a figyelmet arra, hogy a gázai palesztinok az Egyiptomhoz való tartozásuk idején sem voltak integrálva, megítélésük sem volt azonos az egyiptomi lakossággal. Ezen felül Egyiptomnak senki nem tiltja meg, hogy a határát megnyissa Gáza felé és onnan lássa el őket, sőt célszerű lenne, ha az egész térséget rákötné saját víz és elektromos hálózatára - akkor legalább nekik tartoznának dollármilliókkal.

De nem ez történik, hanem az, hogy Egyiptom egymás mellé állított fémrudakból épít falat a gázai határszakaszon, ami 3O méter mélyen a talajba van ágyazva. A fal építőit homokzsákok mögé felállított nehézgépfegyverek vigyázzák és senkinek sincs szemernyi kétsége sem, hogy szükség esetén használni is fogják. És, hogy a jólszervezett propagandáról is szót ejtsek elmondom, a Hamasz "spontán" tüntetést szervezett tiltakozásul a fal ellen. A tüntetés sponteanitására jellemző, hogy a hírközlő szervek munkatársai már a tüntetők megérkezése előtt a helyszínen voltak - gondolom arra számítva, hogy eléggé zaftos híradással szolgálhatnak. Nem jött be, palesztin oldalon 22 sérült személy volt, egyiptomi részről egy rendőr halt meg, őt - a frissiben kiadott híradás szerint - mesterlövész terítette le az őrtoronyban.

No comment.

Már eddig is többször fogalmazódott meg bennem a kérdés, hogy vajon más országok miként reagálnának/reagálnak a belpolitikai életükbe történő beavatkozásra? Többek között az is foglalkoztat, hogy mennyiben tekinthető etikus eljárásnak a tények nyilvánvalóan egyoldalú ismertetése alapján pálcát törni egy ország belpolitikája felett, mennyire megengedhető befolyásolni embereket, akiknek többsége újságolvasás során a főcím alatt lévő pár soros összefoglalón túl, a részletekre kevésbé kiváncsi?

Ennyi bevezető után ideje rátérni ara, amiért a kérések egyáltalán megfogalmazódtak.

Azok előtt, akik behatóbban foglalkoznak az izraeli belpolitikával, nem ismeretlenek a BECELEM, az ADALLA, az EGYESÜLET AZ EMBERI JOGOKÉRT, a BÉKÉT MOST, a GENFI KEZDEMÉNYEZÉS, az ELLENŐRZŐPONT MEGFIGYELŐ, vagy a MEGTÖRJÜK A HALLGATÁST elnevezésű szervezetek.

Amit ezekről a szélsőbaloldali eszméket képviselő szervezetekről feltétlenül tudni érdemes az az, hogy az izraeli politikai  életben jelenlétük annyira nem számottevő, hogy ha véletlenül egy párttá állnának össze, akkor sem érnék el még az 1%-os támogatottságot sem. Hogy mégis foglalkozni kell velük, azt a hírközlő szervekben, a bíróságokon és a nagyvilág Izraellel foglalkozó híreiben való állandó jelenlétük indokolja. Ennél azonban sokkal lényegesebb az a tény, hogy ezeket a szervezeteket a "pénz hatalom" elve alapján az EU, illetve tagállamai anyagilag nem kis mértékben támogatják és így, ezen szervezetek segítségével nem kis nyomást tudnak gyakorolni Izrael belpolitikájára. Hogy mást ne említsek, a támogatás kiterjedhet a választási kampány finanszírozására, a választók utaztatására a szavazóhelyekig stb. Végső soron azt kell monddjam, hogy az EU és egyes tagállamai egy a világon elég szokatlan módot választanak akkor, amikor a kormány megkerülésével, közvetlen befolyást gyakorolnak egy ország belügyeire.

Mindenek előtt álljon itt pár számadat ezen csoportosulások pénzbeli támogatottságát illetően:

A BECELEM nevű szervezet 2OO6-2OO. között az EU részéről mintegy 1.OOO.OOO, a svéd, svájci, dán, holland kormányalapítványoktól                                   1.8OO.OOO, a svájci külügyminisztérium részéről                                                           35O.OOO, a norvég külügyminisztériumtól                                                                   25O.OOO, az új Izrael alapítványtól pedig                                                                            23.OOO shekel, összességében a két év alatt 3.423.OOO shekel pénzbeli támogatást élvezett.

A BÉKÉT MOST elnevezésű szervezet 2OO7-es támogatottsága összesen 2.158.715 shekelt tett ki, a támogatók nagyjából azonosak.

A GENFI KEZDEMÉNYEZÉS nevet viselő szervezet 2OO6-ban az EU-tól 2.535.OOO shekelt kapott, az

EMBERI JOGOKÉRT nevű csoportosulás 2OO7-ben összesen 2.546.473 shekel támogatást kapott európai kormányoktól, követségektől.

Fenti adatokat csak ízelítőnek szántam, Izraelben ugyanis mintegy 5O u.n. emberi jogi szervezet müködik hasonló adományokból. Ezen szervezetek kb. fele sorolható a nagyobbak közé, ami azt jelenti, hogy a csoportosulás 3-4 főnél többől áll. A "nagyok" közül említést érdemel a BÉKÉT MOST és a MEGTÖRJÜK A HALLGATÁST elnevezésű szerveződés, melyek éves költségvetésük felét külföldi adományok biztosítják. Ezek a pénzek lehetőséget nyújtanak több száz főállású aktivista foglalkoztatására, akik ezért a különböző fórumokon való állandó és magasfokú jelenlétet garantálják.

2OO1, a durbani konferencia óta feltűnően megnőtt ezen szervezetek felhasználása az Izraelt elítélő, politikáját támadó megnyilatkozásokban.

Az említett szervezetek mindjár az "öntött ólom" hadművelet után elárasztották a világot az izraeli "háborús bűnök"-ről szóló "beszámolókkal", ami beszámolókat a Goldstone bizottság úgy forgatta, mint a Bibliát. Miután ezek a jelentések Izraelből, zsidóktól származtak, nem róható fel az átlag újságolvasók széles táborának, ha a benne foglaltakat  tényként kezelték, és valóságtartalmukat még a gondolat erejéig sem kérdőjelezték meg. Az azonban még nekik is fel kellett volna tűnjön,  - és akkor az egyoldalúság is hamar kiderül - hogy  ezekben a jelentésekben a Hamasz tevékenységéről egy árva szó sem hangzott el. Még utalás sem volt arra nézve, hogy egy-egy izraeli akciót mi váltott ki. Ez csak egy példa volt a sok közül, ami tevékenységük bemutatására szolgál, az események befolyásolására még számos taktikával rendelkeznek.

Ezek egyike, és egyben leghatásosabb eszköze a bíróságok, ezen belül is a legfelsőbb bíróság igénybevétele. Az izraeli igazságszolgáltatásról tudni kell, hogy számos esetben lehetőség van közvetlenül a legfelsőbb bírósághoz fordulni jogorvoslatért. Így aztán nem egy esetben az történik, hogy az érintett szervek még az ítélet meghozatala előtt úgymond "elébe mennek" a vélt ítéletnek. Az utóbbi tíz évben a közvélemény 44O ilyen esetről szerezhetett tudomást.

Másik befolyásolási területük a reklám, melynek kertében jelentéseiket, álláspontjukat, kutatásaikat propagálák. Összejöveteleket, tüntetéseket és nagy számban sajtókonferenciákat szerveznek, melyeknek célja szintén a tömegek egyoldalú tájékoztatása. Ezt példázza a már említett "öntött ólom" akció során napvilágot látott több, mint 5OO jelentés. Ha szorosan a gázai hadműveletnél maradok és tüzetesebb vizsgálat alá veszem az adatszolgáltatók és a tüntetésekre mozgósítottak körét, nem nehéz megállapítani, hogy döntő többségük az ország olyan ma még "védett" területéről kerül ki, ahová a Hamasz "keze" eddig még nem ért el.

A manipuláció harmadik formája, ami még Izraelben is kevéssé ismert, a külföldön folytatott tevékenység, mely tulajdonképpen az összes megnyilvánulási formák közül a legnagyobb volumenű. Ennek keretében felhívások látnak napvilágot Izrael, az izraeli termékek bojkottálására, bírósági beadványok születnek külföldi országokban izraeli felelős politikai személyek ellen, úgyszintén beadványok készülnek az ENSZ-hez, az előbb említettekhez hasonló céllal. Izraeli szervezetekről lévén szó, elfogadottságuk a világban igen széleskörű, ritka kivételtől eltekintve a címzettek nem igazán vizsgálják a beadványok valóságtartalmát.

Mindannyian tudjuk, hogy a reklám, a jó reklám sok mindent képes eladni, ezért nem meglepő, hogy ezek a szervezetek az izraeli közvéleményre is hatással vannak. Mint már említettem, meghatározó politikai szerepük nincs, és létüket kizárólag a külföldi támogatásnak köszönhetik. Az európai országok támogatása nélkül pl. a világon senki sem hallott volna a MEGTÖRJÜK A HALLGATÁST nevű szervezetről, mely jelenleg is az USA-ban jár előadókörúton, ahol háborús bűnökkel vádolja Izraelt. A BECELEM-nek Londonban van képviselője, aki folyamatos nyomást gyakorol a brit kormányra annak érdekében, hogy az hajlandó legyen elfogadni a Goldstone jelentést, ezzel egy időben beadványokkal fordul a bírósághoz az izraeli hadsereg és az állam vezetői ellen.

Végezetül egy részlet a BECELEM egyik legutóbbi állásfoglalásából, mely alapszabályában előírja, hogy nem tesz különbséget palesztin és izraeli áldozatok között. A baj nem a különbségtétel hiányában áll, hanem abban a kitételben, miszerint "Mint izraeli szervezet Izrael emberi jogokat sértő tevékenységével foglalkozunk, a palesztin oldal ilyen irányú tevékenységének vizsgálata nélkül."

Magam részéről nem szeretném hinni, hogy van olyan, valóban emberi jogi szervezet a világon, amely megengedi magának az ilyen nyilvánvalóan egyoldalú állásfoglalást.

Megközelítóleg azonos módszereket alkalmaz a többi szervezet is más közel tíz éve, és ezen időszak alatt súlyos tízmilliók folytak be teljesen ellenőrízhetetlenül az EU-tól és tagállamaitól. Az izraeli egyesületi törvény ugyan lehetővéteszi a hatóságoknak a vizsgálódást, de úgy tűnik, hogy nem igazán tudják kezelni az ügyet. Többek között azért sem, mert az adományozók gyakorlatilag nem biztosítanak hozzáférést a pénzmozgás adataihoz.

Amikor ennen a jelentésnek a készítői az EU szerveihez fordultak felvilágosításért, nem jártak eredménnyel, és amikor hosszas nyomásgyakorlás után az EU izraeli képviselete átadta a vonatkozó CD-t, az egyetlen számadatot sem tartalmazott, erősen cenzúrázott volt. Végül is különféle kerülőutakon sikerült beszerezni a számszerűségre vonatkozó adatokat.

Befejezésül álljon itt az EU Ramat-gánban lévő képviseletének szóvívője által a cikkben szereplő kérdésekre adott válasza:

Kérdés: Ezen szervezetek pénzügyi támogatása nem beavatkozás Izrael belügyeibe?

Válasz: Semmiképpen, mivel az  EU az emberi jogi tevékenységet támogatja és ez nem tekinthető beavatkozásnak, különösen az Izrael által aláírt 1995-ös nemzetközi egyezményt tekintetbe véve. Ez az egyezmény különös hangsúlyt helyez a szegénység, a halálbüntetés és a fajgyűlölet elleni kűzdelemre... Az EU különben sem szervezeteket, hanem projekteket támogat...

Kérdés: A jelentés készítőinek átadott összefoglaló miért volt cenzúrázva, pl. miért nem tartalmazott számadatokat?

Válasz: A közbiztonság (sic!) és a projektek védelme, valamint a projektek függetlenségének megőrzése miatt. Különben is, ha valakinek a fent említettekkel problémája van, jogában áll az EU bíróságaihoz fordulni!

No comment.

Elolvasom »

Mindenki tudja, érzi, hogy a reprezentációs többletérték, a bulvárhirek szajftja és egyfajta (egyre csökkenő) identitásérzet erősitése felett, a királyi intézményrendszer idejétmúlt, létét igazolni kell. Ezt próbálja megtenni a belga királyi család a praktikus működéssel. 

Elolvasom »

Kitenben voltunk, ez ma egy város, akkoriban azonban Primorszko város része volt. A lényeg: a bolgár tengerpart déli részen helyezkedik el.

Elolvasom »

Ismét itt van Chanuka. Pénteken (dec. 11.) gyújtjuk az első lángot.

Elolvasom »

1992-1997 között életvitelszerűen Bulgáriában tartózkodtam.

Elolvasom »

A béke nem a telepeken múlik.

Elolvasom »

Nem általában a zenéről akarok beszámolni. Bulgáriában ugyanúgy van egy szűk komolyzene-kedvelő réteg, mint bárhol máshol. S ugyanúgy vannak a legkülönbözőbb zenei stílusokat prezentálók és kedvelők. Magyarországgal összehasonlítva talán csak azt érdemes megemlíteni, hogy Bulgáriában érezhetően több a népzene- és a dzsezz-kedvelő.  

Elolvasom »

(előzmények)

Szinte hihetetlen: a Berlin fal leomlása napján, 1989. november 9-én Bulgáriában MÉG a hagyományos kommunista uralom funkcionált. Todor Zsivkov a következő nap, november 10-én délután lett megbuktatva, palotaforradalommal.

Elolvasom »

A modern bolgár állam első előzménye a már említett, 1870-ben, az oszmán szultán rendelétével létrehozott önálló bolgár ortodox egyház, a Bolgár Exarchátus volt. Bár ez csupán egy vallási területi egység volt, nemzeti jelentősége az volt, hogy határai gyakorlatilag etnikai alapon kerültek megállapításra, azaz az Oszmán Birodalom mindazon területeit felölelte, ahol a bolgár etnikum alkotott többséget. Területe a mai Bulgárián kívül magában foglalta Macedóniát, Albánia keleti határvidékét, Görögország teljes északkeleti területét, a mai román Dobrudzsa egészét, Nis várost és környékét (Szerbia), valamint a mai európai Törökörszág északnyugati részét.

Elolvasom »

Tehát ott tartottunk, hogy az időközben nyelvileg egyre inkább elszlávosodó Bulgária felvette államvallásként a kereszténységet 864-ben, 919-ben pedig függetlenné vált a bolgár egyház, s ezt a függetlenséget Bizánc is elismerte 927-ben.

Elolvasom »

A bolgárok eredete Bulgáriában részben politikai kérdés is. A hagyományos szemlélet azt tartja, hogy a mai bolgárok a VII-IX. század során három elemből alakultak ki: ezek a trákok, a szlávok, s a bolgárok, ez utóbbiakat előbolgároknak vagy ősbolgároknak is nevezve a mai bolgároktól való megkülönböztetés (?) céljából.

Elolvasom »

Írnék pihenésként időnként ide.

Elolvasom »